Rejtett kamerát fedeztek fel egy egri tanári szobában.

Rejtett kamerát fedeztek fel egy egri tanári szobában.

Egy rejtett kamerát találtak egy fadobozban az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium egyik tanári szobájában – számolt be róla az Egri Ügyek. Az eszközt, amely képes hang- és képrögzítésre, az idegennyelvi munkaközösség irodájában bukkantak rá a tanárok 2025 decemberében. Ezt a helyiséget a pedagógusok napi munkájuk során, valamint személyes beszélgetésekre és öltözésre is használták.

A pedagógusok nem tudtak a kamera létezéséről, ezért feljelentést tettek a rendőrségen tiltott adatgyűjtés miatt. A portál megkereste a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), akik nyomozást indítottak az ügyben. Az NAIH egy dokumentumot is kiadott, amelyben az igazgató véleménye is megjelent. E szerint az intézményben korábban több tárgy eltűnése miatt a vezetőség egy biztonsági céget bízott meg a kivizsgálással. A cég azt javasolta, hogy helyezzenek el egy rejtett kamerát.

Az ügy kapcsán az iskola igazgatóját is megkeresték, aki válaszában elmondta: „A NAIH részére minden információt rendelkezésre bocsátottunk, erről többet nem tudok mondani.”

Forrás telex.hu