Sándor-palota reagált Magyar Péter Sulyok távozására.

Sándor-palota reagált Magyar Péter Sulyok távozására.

Ahogy azt már korábban megírtuk, az országgyűlés szombati alakuló ülésén emlékezetes momentumnak számított, amikor Magyar Péter miniszterelnök első beszédében lemondásra hívta fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, azzal érvelve, hogy „itt az idő távozni, amíg még lehet”. Sulyok a parlamentben ülve láthatóan kényelmetlenül érezte magát, és kínosan mosolygott, miközben hallgatta Magyar szavait.

Most pedig kiderült, hogy a Sándor-palota hogyan reagál a történtekre. A Telex kérdésére egy viszonylag általános választ adtak, miszerint

A köztársasági elnök jogállását és a hivatali tevékenységének feltételeit az Alaptörvény világosan szabályozza.

Magyar Péter már korábban is említette Sulyok eltávolítását, és a Partizánban azt mondta: „Meg fogjuk oldani. Jogász vagyok, nem félek a jogi megoldásoktól.”

A mostani beszéddel kapcsolatban Török Gábor politikai elemző megjegyezte, hogy Sulyok számára nem igazán kedvező lehetőségek állnak rendelkezésre: ha lemond, nem számíthat sokak rokonszenvére, de ha nem távozik, az esetleges bukása még nagyobb és megalázóbb lehet, mint a mostani helyzet. Az ellenzékhez került Gulyás Gergely és Rétvári Bence pedig személyes és politikai támadásokat, valamint megtorlást emlegettek.

Hivatkozás a cikkhez

Forrás hvg.hu