Mindenkinek vannak szabadnapjai, de nekem egyik sincs. Nálam nem létezik karácsony, húsvét vagy újév, csak a szolgálati időm, ami velük telik. 24 órából 25, 12 hónapból pedig 13. Vannak esetek, amelyek könnyebbek, de ők nem tartoznak közéjük. Mégis ők az én gyermekeim, és nem tűröm, hogy bántsák őket vagy megkülönböztessék. Ami a legtöbb erőt adja a mindennapjaimhoz? Ők, a gyerekek. Nem tudom, milyen két egészséges gyermekkel foglalkozni, ahogy azt sem, milyen két sérültet nevelni – az enyém egyik ilyen, a másik olyan.
A Patkó család 14. kerületi lakásában járunk. Az otthon elsőre átlagosnak tűnik, lakói viszont annál különlegesebbek. A főszoba egy kicsi helység, benne egy kinyitott kanapé és a párnák között két fiú található: Dávid és András.
A 11 éves ikrek halmozottan sérültek. Pelenkát hordanak, nem látnak, nem beszélnek, és nem tudnak felállni vagy járni. Mindketten epilepsziások, így ellátásuk folyamatos figyelmet igényel, amit édesanyjuk, Patkó Karolina és nővérük, a 14 éves Viktória biztosítanak. Az édesanya egyedül neveli három gyermekét, és egy tavaszi napon mi is bepillantást nyerhettünk az életükbe.
A fiúk még félálomban vannak, miközben anyukájuk váltakozva adja nekik a „jó reggelt” öleléseket. Körbejárjuk a lakást, és megtudjuk, hogy Karolina legjobb barátja a mosógépe, akit Rozinak hív. A gép folyamatosan működik. A fiúk a vakok iskolájába járnak, ahova édesanyjuk minden nap elviszi őket, és onnan egy „zsákkal” térnek haza. Naponta kétszer vagy háromszor kell őket átöltöztetni.
Kőrös Gábor / 24.hu
A teljes történetük megértéséhez először vissza kell mennünk az időben néhány évet.
Forrás 24.hu
