Szalay-Bobrovniczky Kristóf a honvédelmi miniszteri posztja mellett a közösségi médiás jelenlététől is búcsúzik, ezt szombaton délután egy bejegyzésben tudatta.
Azt írta: „Néhány nap múlva befejezem a honvédelmi miniszteri szolgálatomat, ami azt is jelenti, hogy leállítom ezt az oldalt, ahol az elmúlt négy évben folyamatosan tájékoztattam a tárca és a Magyar Honvédség eredményeiről.” Ezt követően felsorolta azokat az eredményeket, amelyekre a legbüszkébb, amelyeket a honvédség katonáival és a minisztérium munkatársaival közösen ért el.
A listáján szerepelt többek között a NATO-kötelezettség teljesítése, amely lehetővé tette, hogy a honvédelmi költségvetés tartósan a GDP 2%-a fölé emelkedjen, bérrendezések, hadiipari újítások, új tartalékosok toborzása, a szerződéses állomány bővítése, és infrastrukturális fejlesztések.
Bejegyzését köszönetnyilvánítással és egy Bethlen Gábor idézettel zárta: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Forrás hvg.hu
