Milyen élmény volt Kazahsztánban dolgozni a Szovjetunió szétesésekor?
A boltok üresek voltak, alig lehetett élelmiszert kapni. Két éven keresztül voltam vezérigazgató-helyettes, és azzal foglalkoztam, hogy az ottani olajat hazánkba hozassam. Csővezetéken ez nem lehetséges, mivel az oroszok nem engedték, a vonatokkal pedig problémák adódtak, mivel sok szerelvény eltűnt Oroszországban. Így helyben kellett valamit kialakítani.
Elmentem a finomítóhoz, de ők csak pakurával tudtak fizetni. A közeli halgazdaságban pakurával fűtöttek, és cserébe halat, illetve vörös kaviárt kaptam. Ezzel eljutottam egy konzervgyárhoz, ahol konzervvel fizettek, majd egy tévégyár következett, ahol csak hibás televíziókat ajánlottak fel. Egy másik cégnél ezeket átjavították a munkások, végül legalább húsz állomás után sikerült teherautót szereznünk az olaj szállítására. Persze a partneri kapcsolatok ápolásához alkoholra is szükség volt, ami komolyan megviselte a májam. De a partnereim betartották a szavukat még akkor is, ha előző este annyit ittak, hogy nem emlékeztek a nevükre.
Két év után kiderült, hogy nem lesz leányvállalata a cégnek, így hazajöttem a Molhoz, ahol jó előnyt jelentett, hogy mindenki ismerte a „kazah gyereket”.
Egy ilyen kalandos tapasztalat után Hajdúszoboszló iránti vonzalom megmaradt?
Minden nap Hajdúszoboszlóról ingáztam a Molhoz, és én voltam az, aki a legtöbbet, havi 10-12 ezer kilométert vezetett, beleértve a sofőröket is. Mindkét munkát átmenetinek gondoltam, de végül 13 évig maradtam. 2012-ben távoznom kellett, mert úgy láttam, a tervezett átalakítások nem lesznek sikeresek, és a cégnél meg kellett szabadulni azoktól a befolyásos vezetőktől, akik nem támogatták a reformokat.
Hogyan lett államtitkár a Fidesz alatt, és miért tartott ez rövid ideig?
Forrás hvg.hu
