A sükösdi Sugo Tamburazenekar és Nebl Zsolt a Parlament üléstermében 2026. május 9-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
Lucernabetakarítás közben beszélgettünk Nebl Zsolttal, a sükösdi Sugo Tamburazenekar vezetőjével, akikről az országszerte beszélnek, mióta megalakult az Országgyűlés szombaton. Milyen élményekkel gazdagodtak a fiúk, és mit gondolnak azokról a felnőttekről, akik távozásuk alatt zenéltek? Interjú.
– Hogy telnek a napjai a szombat óta?
– Vasárnap hajnalban értem haza Budapestről, 5-kor keltem, mert gazdálkodó vagyok, és el kellett kezdenem a lucerna betakarítását, mivel eső várható. Ma is folytatjuk a munkát, most épp defektet kaptunk a traktorral, de már megoldottuk. Éppen dolgozom, még egy óra van hátra, utána azonban el fogom kezdeni átnézni a rengeteg üzenetet, amelyet kaptam, és megnézem a videókat, valamint elolvasom a cikkeket is. Habár most éppen dolgozom, a téma fontos, így tudunk beszélgetni.
– Hogyan élték meg a fellépést a fiúk?
– Szombatot a legizgalmasabb osztálykirándulásként élték meg. A zenélés mellett a legnagyobb élményt az jelentette, amikor Budapestre érve elmentünk a Billogba hamburgert venni, majd a Szent István park játszóterén fogyasztottuk el azokat. A kormányőrség már nagyon kíváncsi volt, de mondtam nekik, hogy a gyerekek most éppen élvezik az ételt.
– És Ön hogyan érezte magát?
– Egész nap feszült voltam, figyeltem a gyerekekre, mivel sokuknak speciális nevelési igényeik vannak. Figyelni kellett, hogy mihez nyúlnak és hogyan viselkednek. Számos komoly háttértörténetük van, ami még a felnőttek számára is nehéz lenne. Nem egyszerű ekkora gyerekeknek várakozniuk és különféle protokollokat betartani, de nagyon jól kezelték a helyzetet. Büszke vagyok rájuk! Szeretném megemlíteni Jancsó Annamáriát, aki parlamenti dolgozóként egész nap segített nekünk, fantasztikus érzékkel rendelkezik a gyerekek iránt. Ő volt az őrangyalunk, kérem, mindenképpen említse meg a cikkben. A kormányőrök is nagyszerűek voltak; az egyik katona megengedte a gyerekeknek, hogy megnézzék a kardját. Mindig is az volt az álmom, hogy Magyarország egy jobb irányba haladjon, és úgy érzem, hogy ezen a téren most egy kis lépést tettünk. Érzelmes számomra erről beszélni, alig bírom megállni, hogy ne sírjam el magam.
– Miért kezdett tanítani?
– 11 éves korom óta tamburázok, és már akkor megtanították nekem, hogy a zene legfőbb ereje a közösségépítés. Ezt szeretném hirdetni. Természetesen a zenei tudás is fontos, de a közösség ereje elképesztő. A fiúk a szabadidejükben is együtt zenélnek és gyakorolnak. Tíz éve tanítok Sükösdön, és három helyszínen ingyenes zeneoktatást tartok. Az általuk megtanultakat a legnagyobb fesztiválokon használjuk fel, ahol a gázsit közöttük osztom szét, így a gazdasági tudatosság is része a képzésnek. Az utóbbi években hangszereket is készítek, mindenki saját felszerelést kap. Nem tekintem magam tanárnak, de imádom, amit csinálok. A legnagyobb elismerés, amikor Porteleki László, a Muzsikás prímása azt mondta: „Zsoltikám, te jobban tudod megtanítani a cigány gyerekeket a kották olvasására, mint Kodály Zoltán.”
– Mit gondolnak a gyerekek arról, hogy szombaton néhány fura felnőtt kivonult a zenélésük alatt?
– Szerencsére ezt ők nem nagyon érzékelték, ez nem az ő dolguk. Öt percet kaptunk arra, hogy formáljuk a közhangulatot, ami felemelő érzés volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásosan szólhatnak ezek a hangszerkék a gyerekek kezében. Nagy szívfájdalmam azonban, hogy néhány képviselő nem arra törekszik, hogy az említett árkot betemesse, hanem épp ellenkezőleg. Szerencsére nem okoztak komoly károkat, de nagyon rosszul esett. Életemben elkerültem az ilyen viselkedést: családapák és -anyák a politikai előmenetelük érdekében mindent alárendelnek. Ha nem érdekli őket a gyerekek sorsa, hogyan akarnak részt venni az ország vezetésében?
Forrás hang.hu
