„Felül kell vizsgálni Paks 2 szerződését” – mondta Kapitány István hétfő reggel a Parlamentben tartott miniszterjelölti meghallgatásán. Az eseményről a Világgazdaság számolt be.
Kapitány István a Parlament gazdasági bizottságában a miniszterjelölti meghallgatása során kifejtette, hogy a kormány több forrásból származó energiabeszerzésre törekszik, és megjegyezte, hogy az utóbbi évek beruházásai nem érintették kellőképpen az energetikai szektort.
Hozzátette, hogy a nukleáris energia a magyar energiamix fontos része marad.
Kapitány István az energiaszegénységet is problémának tartja, ezért bejelentette, hogy megduplázzák a szociális tűzifaprogramot, és 5 százalékra csökkentik annak áfáját. Ezen kívül jelezte, hogy a rendszerhasználati díjak felülvizsgálatára is sort kerítenének, hogy a magyar vállalatok olcsóbban jussanak energiához.
A turizmus számára külön államtitkárságot alakítanak ki, hogy az ágazat stratégiai irányítása megfelelően megvalósuljon. Kapitány István a kormány első 100 napján a legfontosabb szerződések, konstrukciók átnézésÉt tartja a legnagyobb feladatnak. Kiemelte, hogy kiszámítható szabályokra van szükség, tisztességes versenyt kell teremteni, és zéró toleranciát hirdetnek a korrupcióval szemben, valamint átlátható támogatások bevezetését ígérte.
Forrás www.origo.hu
