Németh Balázs megosztotta a letiltott MTI fotót!

Németh Balázs megosztotta a letiltott MTI fotót!

A Magyar Távirati Iroda valószínűleg politikai utasítás miatt nem tette közzé kedden azt a fotót, amelyen Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök együtt látható. Sulyok Tamás nemcsak a képből lett levágva, hanem úgy tűnik, hogy különböző fotókat is eltitkolnak. Németh Balázs, a Fidesz frakcióvezető-helyettese osztotta meg Facebookon azt a véleménye szerint letiltott képet.

Németh Balázs a következőket írta: „Megmutatom az egyik olyan MTI-fotót, amelyet vélhetően politikai utasítás miatt kedden nem publikálhattak, mert Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök együtt szerepel rajta.” Folytatta a mondandóját azzal, hogy a fotó reggel került a birtokába, és az MTI fotósa a megfelelő szakmai elvek szerint rögzítette a kormány új minisztereinek kinevezését a Sándor-palotában. Azonban az MTI nem tett közzé olyan képet, amelyen a köztársasági elnök látható volna Magyar Péter miniszterelnökkel és a többi miniszterrel. Tudniillik, mivel a Bóna Szabolcs miniszteri kinevezéséről készült egyetlen MTI-fotón Sulyok Tamás is szerepel, utólag levágták az alakját a fotószerkesztőségben. Valószínűleg politikai nyomásra, mivel az új miniszterelnök kijelentette, hogy nem kíván közös fotót a hivatalban lévő köztársasági elnökkel. Ha ez így van, az 1990 óta egyik legsúlyosabb sajtószabadságot érintő eset. Az MTI-nél belső vizsgálat indult!

Forrás ripost.hu