Hatalmas politikai és tudománypolitikai vihart kavart Magyar Péter miniszterelnök pénteki bejelentése. A kormányfő közösségi oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy a Tisza-kormány egyoldalúan felbontja azt a 261,7 milliárd forintos támogatási szerződést, amelyet még az előző adminisztráció kötött a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvánnyal.
A gigantikus összegű megállapodás létezésére a Magyar Hang közérdekű adatigénylése világított rá. A dokumentumok tanúsága szerint a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium alig két hónappal a választások előtt kötelezte el magát a hatalmas forrás biztosítása mellett.
A szerződés 2031 végéig garantálta volna a 261,7 milliárd forint folyósítását, amelyből idén április végéig már 22,4 milliárd forintot ki is fizettek a kutatási szervezetnek. Emellett az alapítvány évi 400 millió forintos, inflációkövető működési támogatásban is részesült volna.
A miniszterelnök visszakéri a milliárdokat
Magyar Péter bejegyzésében rövid és határozott üzenetet küldött a kuratórium elnökének:
A kormány felbontja a Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató alapítványával kötött 261,7 milliárd forintos szerződést. Professzor urat a már kifizetett 22 milliárd forint visszautalására kérjük
− fogalmazott a miniszterelnök.
Az alapítvány korábban közölte, hogy a forrásokat nemzetközi mércével is versenyképes kutatási környezet kialakítására, valamint egy országos tehetséggondozási rendszer kiépítésére fordítják. A tervek szerint legalább 25 nemzetközileg elismert, világszínvonalú kutatót, és mintegy 50 kiemelkedően tehetséges, gyorsan fejlődő fiatal kutatót vontak volna be a programba.
Hangsúlyozták: a döntést folyamatos szakmai egyeztetések előzték meg a hazai tudományos élet meghatározó szereplőivel, köztük a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökeivel, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal társelnökével, valamint a HUN–REN Magyar Kutatási Hálózat vezetésével.
Rendkívüli egyeztetés és a tudósok válasza
A kormányfői bejelentést követően azonnali hatállyal rendkívüli egyeztetés zajlott le az Élvonal Alapítvány kuratóriumában. A testület tagjai − akik között a világ legelismertebb koponyái foglalnak helyet − egyhangúlag fogadtak el egy Magyar Péternek címzett hivatalos levelet. A Mandiner információi szerint a tudósok nem a konfrontációt keresik, hanem a Tisza-kormány által is hangoztatott célok mentén kínálnak szakmai egyeztetést.
A levelet, amelyben a világ élvonalába tartozó Nobel- és Abel-díjas kutatók kérnek mielőbbi párbeszédet a Magyar Kormánnyal, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Magyar Péter!
Mi, az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának tagjai változatlan meggyőződéssel valljuk: a kiemelkedő tehetségek támogatása és világszínvonalú kutatások előmozdítása nem csupán intézményi cél, hanem Magyarország nemzeti és társadalmi érdeke.
A fentiek szellemében várjuk a mielőbbi párbeszédet a Magyar Kormánnyal annak érdekében, hogy a kérdéseket megvitassuk és megtaláljuk azt a működési konstrukciót és azokat a feltételeket, amelyek mentén a fenti célokat a lehető leghatékonyabban valósíthassuk meg.
Különösen fontosnak tartjuk, hogy a fiatal kutatók, diákok és kiemelkedő képességű tehetségek számára olyan lehetőségeket biztosítsunk, amelyek révén Magyarország nemzetközi szinten is meghatározó tudományos és innovációs központtá válhat.
Ezen célok a tudásalapú gazdaság jövőjének alapfeltételei, amelyek teljes mértékben átfedésben vannak a Tisza-kormány által vállalt célkitűzésekkel.
Teljes egyetértésben, tisztelettel:
Prof. Dr. Donna Strickland – Nobel-díjas fizikus
Prof. Dr. Steven Chu – Nobel-díjas fizikus
Prof. Dr. Krausz Ferenc – Nobel-díjas fizikus
Prof. Dr. Lovász László – Abel-díjas matematikus
Prof. Dr. Randy Schekman – Nobel-díjas biológus”
A kérdés most már az, hogy a Tisza-kormány nyitottnak mutatkozik-e a világklasszis tudományos elit által szorgalmazott egyeztetésre.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. május 16-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
