„Az új miniszterelnök inkább azonnal cselekszik, mintsem kérdéseket tegyen fel, így járt el a Nobel-díjas Krausz Ferenc alapítványával is” – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz képviselője közösségi oldalán. Mint ahogyan arról az Origo is beszámolt, péntek délelőtt Magyar Péter még csak annyit mondott, hogy vizsgálatot indítanak Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus alapítványának finanszírozási megállapodása miatt, de néhány órával később bejelentette, hogy felbontották az érvényes szerződést, és visszakövetelik az eddig kifizetett összeget.
Magyar Péter felbontotta a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus alapítványával kötött pénzügyi szerződést, és visszakéri az eddig folyósított támogatást (Fotó: Hegedüs Róbert / MTI).
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, hogy az Élvonal Alapítványt nem politikai személyek vezetik, hanem négy Nobel-díjas és egy Abel-díjas tudós, akikre az ország büszke lehet. A támogatás mértéke sem csupán egy egyszeri összeg, hanem egy hosszú távú megállapodás része, amelynek keretében az első évben 26 milliárd forintos, a hatodik évben pedig 53 milliárd forintos támogatást kap az alapítvány.
De mire fogják költeni a pénzt? A professzorok azt ígérték, hogy 75 olyan magyar kutatói csoportot hozzanak hazánkba, akik jelenleg külföldön dolgoznak. Krausz Ferenc intézménye tehát páratlan célkitűzésekkel rendelkezik, és hogy a teljes finanszírozást megtagadják, sőt a már átutalt összegeket visszaköveteljék, mindez szintén rendkívüli lépés, ennyit elmondhatunk… – emelte ki.
Forrás www.origo.hu
