Széchényi Könyvtár tárlatvezetésén csótányok is láthatók.

Széchényi Könyvtár tárlatvezetésén csótányok is láthatók.

Magyar Péter Karmelitában tartott tárlatvezetése inspirálóan hatott az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaira is, akik egy pár perces videóban mutatták be a nemzeti könyvtár jelenlegi állapotát.

A felvételből kiderül, hogy míg a látogatók által használt területeket az utóbbi években felújították (a videó szövege „látványpékségként” említi a renovációt), a dolgozók körülményei nem javultak. A könyvtár munkatársa által készült videón látható, hogy a dolgozói mosdók több helyen beázottak, és sok vécé nem működik egyáltalán. Az egyik mosdónál elhelyezett cetli figyelmeztet arra, hogy a sárga kupakos flakon segítségével érdemes a lefolyóhoz önteni, ha kellemetlen szagok törnek fel.

A mosdók helyzete mellett a munkaeszközök és műemlékek is nagyon rossz állapotban vannak, ráadásul az értékes anyagok védelme sem megfelelő. Helyhiány miatt a folyosókat raktárként használják. A dolgozók jelentése szerint a munkahelyeken nyáron 30 Celsius fok fölötti hőmérséklet uralkodik, télen pedig gyakran kabátban dolgoznak. A liftek is rendszeresen meghibásodnak, és a folyosókon csótányokkal is találkozhatnak.

A videó végén kifejtik, hogy miközben néhány méterre luxus körülmények vannak, a nemzeti könyvtár épülete évtizedek óta hanyatlásnak indult, és sem a felbecsülhetetlen értékű anyagot, sem a munkatársakat nem érte figyelem.

A HVG szerint az OSZK jelenlegi épületét 1985-ben adták át, és azóta nem történt lényeges felújítás. A könyvtár elköltöztetésének lehetősége már többször felmerült, de végül alapvető karbantartási munkálatok sem valósultak meg.

Forrás telex.hu