Tizenhat év börtönre ítélték a bántalmazó férfit.

Tizenhat év börtönre ítélték a bántalmazó férfit.

A Fővárosi Törvényszék egy férfit 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt, aki 18 év alatti, általa befolyásolt személy ellen elkövetett szexuális erőszak, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt állt bíróság előtt.

A bíróság továbbá véglegesen eltiltotta a férfit minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna, nevelhetné, felügyelhetné vagy gyógykezelhetné őket, illetve ahol hatalmi viszonyba kerülhetne kiskorúakkal. Az ítélet nem jogerős, a másodfokú eljárás végéig a férfi letartóztatásban marad.

A vádlott 2023 novemberében egy budapesti szállodában volt, ahol észrevett egy iskoláscsoportot, akik osztálykiránduláson tartózkodtak. A férfi bekopogott az egyik szobájukba, és magát a szálloda biztonsági őrének adta ki, majd hamis indokokkal és fenyegetésekkel arra kényszerítette az egyik kiskorú lányt, hogy egyedül maradjon vele, míg egy másik lányt is megakadályozott abban, hogy távozzon a szobából.

A férfi mindkét lány irányába szexuális közeledést tanúsított, egyikükkel szemben erőszakot is alkalmazott. Szakértők szerint a lányok pszichésen traumatizálódtak az események következtében.

A bíróság a tanúvallomások egybehangzó jellegére támaszkodva megállapította a férfi bűnösségét, enyhítő körülményként figyelembe vette egészségi állapotát és az idő múlását. Súlyosító tényező volt viszont, hogy a vádlott korábban már büntetve volt szexuális erőszak kísérlete miatt, továbbá több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, köztük egy kapcsolati erőszak ügyében.

A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a súlyosabb bűncselekmény elkerülését egy valódi biztonsági őr közbelépése segítette.

Forrás hvg.hu