A vita középpontjában az R) cikk (4) bekezdésének esetleges eltávolítása áll, amely így fogalmaz: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme minden állami szerv kötelessége.” Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy ez a kijelentés nem csupán politikai nyilatkozat, hanem az alkotmányos rendszer alapvető eleme, amit nem lehet önkényesen átírni vagy eltüntetni.
A Fidesz politikusa bejegyzésében hivatkozott az Alkotmánybíróság 32/2021. számú határozatára, amely kijelenti, hogy az alkotmányos önazonosságot meghatározó értékek a történeti alkotmányfejlődés eredményeként jöttek létre, és olyan jogi tényeknek számítanak, amelyekről nemzetközi szerződés vagy az Alaptörvény módosítása révén sem lehet lemondani.
Kocsis egyértelműen kijelentette, hogy az ilyen irányú politikai szándékok eleve meghiúsulnak.
Forrás www.origo.hu
