A Kádár-korszak alkotmányának 1972-es szövege kimondta, hogy „a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje”, és ehhez minden későbbi jogszabály kapcsolódott. Így működtek a titkosszolgálatok is, amelyeket ekkor állambiztonsági alakulatoknak neveztek, és amelyek fő feladatuknak a párt diktatúrájának védelmét tartották fontosnak, nem pedig az ország érdekeinek megőrzését. 1979-ben a Belügyminisztérium állambiztonsági vezetése úgy határozott, hogy tevékenységüket először is a Magyar Szocialista Munkáspárt irányelveihez igazítják, és csak másodsorban veszik figyelembe a Magyar Népköztársaság törvényeit és egyéb szabályozásait.
Az állambiztonsági szervek működése folyamatosan pártirányítás alatt állt, amit az MSZMP Politikai Bizottsága, vagyis a kommunista vezetés 1967-ben határozott meg. Ennek értelmében a szolgálatokat közvetlenül a Központi Bizottság irányította, a felügyelő titkár és a Közigazgatási és Adminisztratív Osztályon keresztül. Hangsúlyozták a törvényesség és a szocialista állam védelmét, de a párt irányelveinek érvényesülése is kiemelt cél volt.
1956 után az állambiztonsági szerveket fokozottan ellenőrizték, majd 1962-től megszabadultak azoktól a munkatársaktól, akik korábban megbuktak. Részletes szabályok vonatkoztak arra, hogyan kell eljárni a párttagokkal és a pártapparátus tagjaival, hogy megőrizzék az ellenőrzést. Kádár rendszeresen részt vett a Belügyminisztérium éves találkozóin is.
Forrás hvg.hu
