Győrfi Pál távozott, új szóvivő az OMSZ-nél.

Győrfi Pál távozott, új szóvivő az OMSZ-nél.

Már nem Győrfi Pál tölti be az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztját, ezt jelentette be a szervezet. Constantinovits Miklós, megbízott főigazgató elmondta, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt fogja átvenni a szóvivői feladatokat a mai naptól. Szűcsről megjegyezték, hogy 2018-ban csatlakozott az OMSZ-hez, mint az első női mentőápolók egyike. A Központi Mentőállomáson dolgozott, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munkáltalában a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat kezel, és a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként az új munkatársak tréningjét és folyamatos képzését is irányítja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi csapatának tagja lesz, emellett mesterképzésre is készül.

Az OMSZ közleményében azt is kiemelték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat szolgálatában marad, és köszönetet mondanak neki eddigi tevékenységéért. Győrfi Pál a történteket így kommentálta: „Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve vagyok az Országos Mentőszolgálat tagja, számomra ez a hivatás az életért.”

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat vezetője június 3-án távozott a posztjáról.

Forrás 24.hu