Popey 20 tonnás kamiont húzott Tibikéért.

Popey 20 tonnás kamiont húzott Tibikéért.

Aki ismeri Sinka „Popey” Zsolt pályafutását, az jól tudja, hogy ő már réges-rég kihúzta a „lehetetlen” kifejezést a szótárából. Az erőember korábban lenyűgöző teljesítményekkel hívta fel magára a figyelmet, mint például utasszállító repülőgépek vagy nehéz harckocsik mozgásba lendítése. Legutóbb a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont parkolójában bizonyította be elképesztő erejét, amikor puszta kézzel tartotta vissza két hatalmas sportmotort, míg azok hátsó gumijai el nem durrantak.

Popey a vontatókötelet a foga közé vette, és hihetetlen izomerővel indította be a brutális, 20 tonnás kamiont. A Police Fight Challenge keretein belül új rekordot állított fel, összesen 43-44 másodpercig tartotta vissza a motorokat, amíg az egyik gumija fel nem robbant. Ezt a teljesítményt beton téglák törésével és betonvas hajlításával is megfejelte. Ha a bíráló bizottság hitelesíti a kísérletet, valamint a Mezőtúron hajtott hat kamiont, Popey már a 67. világrekordját ünnepelheti.

„Az életem a kihívásokról szól. Olyan dolgokat szeretek véghez vinni, amelyeket még senki sem csinált a világon” – tette hozzá büszkén a sportoló. Június 6-án azonban Csanyteleken valami sokkal fontosabb dolog motiválta a bajnokot.

A csanyteleki sportpályán összegyűlt nézők nem csupán egy lenyűgöző erődemonstrációra érkeztek, hanem hogy részt vegyenek egy példaértékű kezdeményezésben. Amikor Popey megtudta, hogy a rendezvény célja egy súlyos szívbetegséggel küzdő kisfiú, Tibike megsegítése, azonnal igent mondott.

„Amikor meghallottam Tibike történetét és hogy a család milyen nehezen küzd a kisfiú egészségéért, nem volt kérdés, hogy itt a helyem. Korábban mindig nagy volt a feszültség bennem a motorokkal kapcsolatban, de az most csak magamért szólt. Most viszont egy gyermek jövője volt a tét, ami egy teljesen másfajta felelősséget adott” – nyilatkozta Popey az esemény kapcsán.

Forrás ripost.hu