Szabó Bence, aki egy titkosszolgálati akcióról számolt be a Tisza Párt ellen, közzétette Instagram-oldalán, hogy megkezdte a visszaszerelési folyamatát, mivel szeretne újra hivatásosként szolgálni a hazájában.
Azt is megemlítette, hogy Pósfai Gábor belügyminiszter utasította a korábban pályát elhagyó munkatársak visszatérésének lehetőségének biztosítására, mivel az előző vezetés ezt nem tette lehetővé.
Szabó neve március végén vált ismertté, miután a Direkt36 kamerái előtt interjút adott, ahol elmondta, hogy tudomása szerint nemzetbiztonsági eszközökkel próbálták destabilizálni a Tisza Pártot a választások előtt. Ekkor már távozott a rendőrségtől.
Ezt követően házkutatást tartottak nála, és hivatalos visszaéléssel gyanúsították meg, Pintér Sándor akkori belügyminiszter árulónak titulálta. A Legfőbb Ügyészség május elején megszüntette a gyanúsítást Szabó ellen.
Pósfai Gábor korábban bejelentette, hogy Szabó a kabinetjén belül a rendvédelmi dolgozók véleményének képviseletén és hatékonyabb integrálásán fog dolgozni, miután a távozása miatt felmerült munkajogi kérdéseket rendezik.
Forrás 24.hu
