Újra négyszemközt beszélgetek Sulyok Tamással.

Újra négyszemközt beszélgetek Sulyok Tamással.

A Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este elmondta, hogy a gyorsan véghez vitt munkák miatt talán elégedettek lehetünk az eddigi teljesítményünkkel. Ez volt az első interjúja a kormányfőnek a választások óta.

Felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt a távozásra, hangsúlyozva, hogy nagyon tiszteli az elnöki pozíciót, ezért igyekezett egyeztetni az elnökkel. Sulyok azonban a Magyar Péter által meghatározott határidőig nem mondta le a posztját.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a kampány során többször is felvetették, hogy azok a vezetők, akik látták az állam leépülését, nem maradhatnak a helyükön. Eleinte úgy tűnt, Sulyok nyitott volt a távozásra, hiszen megkérdezte, hogy melyik miniszternek kell szólnia, ha távozik.

A vasárnapi demonstrációval kapcsolatban Magyar kiemelte, hogy a választói felhatalmazásuk sokkal nagyobb, mint az ötszáz ember, akiket a Fidesz és a Mi Hazánk a Sándor-palota elé hívott össze.

Bejelentette, hogy újra fel fogja keresni a köztársasági elnököt, hogy négyszemközt beszélgessenek. Megjegyezte, hogy talán új információval tud szolgálni, és reméli, hogy sikerül közös nevezőre jutniuk. Ha ez nem sikerül, akkor jogszabályt terveznek előterjeszteni a helyzet megoldására.

Rónai Egon kérdésére válaszolva Magyar elmondta, hogy még nincs jelöltjük az államfői posztra, de szeretnék bevonni a közvéleményt a döntési folyamatba.

Az Integritás Hatóság jogkörének bővítésével kapcsolatban elmondta, hogy a jövőben, ha az ügyészség lezárja a nyomozást, a hatóság kérheti annak folytatását, vagy nyomozati eszközök alkalmazását. A hatóság fogja vizsgálni a képviselők, valamint azok családtagjainak vagyonnyilatkozatait, javasolhatja állami vezetők leváltását, és jogi úton érvényesítheti azt. A törvényjavaslatot kedd este terjesztik be.

Az Ukrajnával való megállapodásról Magyar elmondta, hogy a kárpátaljai szervezetek és egyetemek képviselői is részt vettek a tárgyalásokon, amelyek feszült légkörben zajlottak, de volt szándék a megállapodásra. Hozzátette, szakértői szintű megállapodás született, amelyhez politikai szentesítés szükséges a közeljövőben.

A devizahitelesek helyzetéről szólva Magyar hangsúlyozta, hogy a perek és kilakoltatások felfüggesztése nem végleges megoldás, viszont időt ad a feleknek a tárgyalások lebonyolítására.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésével kapcsolatban kifejtette, hogy tért adtak az ellenzéknek, hogy kifejtse a hivatal hasznosságát, de választ nem kaptak, így véleménye szerint senki nem fogja sajnálni ezt a hivatalt.

A vagyonvisszaszerzési és védelmi hivatal törvényjavaslatát hamarosan benyújtják. Magyar úgy véli, hogy nagyon nagy elvárások vannak a társadalomban, hogy a múltbéli visszaélésekre fény derüljön. Kiemelte, hogy a feladatok összetettek, például dohánykoncessziók, kaszinók és autópályák ügyében, de ez időt igényel.

Forrás hvg.hu