A kétrészes cikksorozat első részében az Orbán-kormány eddigi tevékenységét és a június elején közzétett uniós országjelentést hasonlítottuk össze, hogy meghatározzuk a Tisza-kormány kezdeti helyzetét.
Bizonyos ügyekben nem tűnik túlságosan bonyolultnak, hogy legalább elinduljunk egy új irányba. Ilyenek például:
– az állam gazdasági beavatkozásainak csökkentése,
– a gazdaságpolitika előrejelezhetőségének és megbízhatóságának fokozása,
– a gazdasági és társadalmi párbeszéd erősítése,
– a versenypolitika javítása,
– a korrupció drámai csökkentése.
Ugyanakkor, ha komolyan akarjuk átalakítani a gazdaság teljesítményét gátló adórendszert, elengedhetetlen a különadók jelentős csökkentése. Jelenleg azonban ez politikailag és költségvetési szempontból is megvalósíthatatlannak tűnik, és az új kormány eddig nem mutatott nyitottságot ezen a téren.
Más területeken, ha feltételezzük, hogy az új kormány helyes politikai döntéseket hoz a súlyos problémákra, és ezeket hatékonyan megvalósítja, az eredmények csak hosszú évek múlva (például energiagazdálkodás, munkaerőpiac, innováció, egészségügy) fognak megjelenni, egyes területeken pedig akár több mint egy évtized elteltével (oktatás). Optimális esetben is valószínű, hogy a magyar gazdaság nem fog a következő kormányzati ciklusban a közép-kelet-európai éllovasok közé kerülni, mivel a rövid távú lemaradásunk nem orvosolható még a legjobb szándék mellett sem.
A legjobb, amit remélhetünk, az a további leépülés megállítása. A fordulatban azonban komoly ösztönzők is segíthetnek minket.
Forrás 24.hu
