A rendőrség szerint elalvás okozta a baleseteket az M1-en.

A rendőrség szerint elalvás okozta a baleseteket az M1-en.

Súlyos balesetek az M1-es autópályán. Két halálos kimenetelű eset is történt (Fotó: BM Országos Katasztrófavédelem / Facebook)

Péntek hajnalban elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet az M1-es autópályán – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI nyomán.

Az első baleset péntek 4 óra 30 perc körüli időpontban történt, amikor egy török állampolgár által vezetett teherautó valószínűleg elalvás következtében nekihajtott a 115-ös kilométernél, a tereléssel elzárt úton parkoló munkagépeknek, amelyek gyújtósorozatot okoztak; a sofőr életét vesztette.

Míg a helyszínen már több rendőri egység intézkedett, 5 óra 15 perckor, a lassuló forgalom miatt újabb baleset történt az autópálya 113-as kilométerén, körülbelül 1600 méterre az előző eset helyszínétől. Egy moldáv kisbusz – szintén valószínűleg elalvás miatt – hátulról nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvénynek. Ennek következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten életüket vesztették, míg két embert a mentők kórházba szállítottak – közölték. A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja büntetőeljárás keretén belül.

Vitézy Dávid közlekedési miniszter az ügyben azonnali vizsgálatot rendelt el, erről itt olvashat.

Forrás hang.hu