A Tisza Párt által benyújtott törvényjavaslat célja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok által kezelt iratanyagokat teljes körűen átvilágítsák, különös figyelmet fordítva az 1990. február 14. előtt keletkezett dokumentumokra és azok tárolási körülményeire. Az ügynökakták ügyét esetleg le lehet zárni, bár kérdéses, hogy milyen bizottságot hoznak létre, és az hogyan végezheti a munkáját.
A törvényjavaslat, amelyet Melléthei-Barna Márton jegyez, az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárására és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának megalapítására vonatkozik. A Tisza Párt az iratok teljes körű felülvizsgálatát javasolja a nemzetbiztonsági szolgálatok keretein belül.
A javaslat hangsúlyozza, hogy a vizsgálat során szükség van szakemberek és kutatók részvételére, mivel csak így biztosítható a demokratikus lebonyolítás. A törvényjavaslat létrehozza a Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottságot, amely javaslatokkal segíti a minősítők munkáját, és tájékoztatja a közvéleményt is. A bizottságnak tizenegy tagja lenne, akiket a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszterek, valamint a kultúráért felelős miniszter javasolna a kormány számára. A bizottság a nemzetbiztonsági szolgálatok kezelésében álló minősített iratokról is tájékoztatást kap.
A Tisza Párt a törvény módosítása mellett másik két jogszabály (az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának létrehozásáról szóló, valamint a köziratokról és levéltárak védelméről szóló törvények) módosítását is szükségesnek tartja.
Lapunk korábban megírta, hogy Magyar Péter bejelentette, az 56-os forradalom 70. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az ügynökaktákat, valamint egy vizsgálóbizottság felállítását is tervezi, a rendszerváltás privatizációs ügyeinek állambiztonsági kapcsolatairól.
Forrás www.origo.hu
