Egy nő két idős emberrel végzett Tápiószőlősön egy hónapon belül.

Egy nő két idős emberrel végzett Tápiószőlősön egy hónapon belül.

Egy nő egy hónapon belül két idős embert ölt meg Tápiószőlősön, ezért az ügyészség most a letartóztatását kérvényezte. A hatóság szerdai tájékoztatása szerint a nő több embert, köztük koruk miatt védtelen időseket ölt meg.

Áprilisban egy idősebb férfinál bérelt lakást a Pest megyei településen. Június egyik napján rátámadt, olyannyira bántalmazta, hogy az férfi életét vesztette, ő pedig elrejtette a holttestét a házban.

Két héttel később a nő ugyanabba az utcába ment, ahol egy idős nő élt, akire haragudott, mert nem engedte meg neki, hogy hozzá költözzön. A gyanúsított őt is halálosan bántalmazta. A holttestét szőnyegbe tekerte és a kamrába zárta, majd a házába költözött.

Az ügyészség a nő szökésének, elrejtőzésének és bűnismétlésének veszélye miatt kérte a letartóztatását, amiről a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön dönt.

Forrás hvg.hu