Tavaly 1205 panasz érkezett az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához, ebből 850 a köznevelést érintette – derült ki Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman 2025-ös éves jelentéséből, amelyet a Népszava szemlézett.
A beadványok között több esetben is a pedagógusok általi jogsértésekről számoltak be, például volt olyan óvónéni, aki nem engedte az óvodás gyereket vécére alvásidő alatt. Az ombudsman megemlítette, hogy érkeztek jelentések megalázásokról, ordítozásról és szidalmazásokról is.
Egy panasz szerint egy tanár azt mondta egy diáknak: „Olyan kövér a feladat, mint te.” Egy másik tanár durva jelzők használatával illette a gyerekeket, mint például „szaros, hülye, primitív” stb., és akadt olyan eset is, hogy fizikailag bántalmazott egy diákot.
Több jelentés érkezett a kortársak közötti zaklatásokról is, amelyek közül sok verbális jellegű volt, mint például a csúfolódás és fenyegetés, de előfordultak fizikai agressziók is, például lökdösés.
A legkomolyabb jogsértésnek a diákok testi fenyítése és bántalmazása számít, emelte ki az ombudsman, hozzátéve, hogy az emberi és gyermeki jogok érvényesülése nem függ attól, hogy a diákok teljesítik-e iskolai kötelességeiket.
A panaszok között szerepelt, hogy iskolaőrök is érintettek voltak, egy alkalommal például az őr észrevétlenül kutatta át egy diák táskáját. Egy szülő azt is jelezte, hogy van olyan iskola, ahol elvárták a tanároktól, hogy az osztályok ajándékokat adjanak nekik születésnapokra, karácsonyra és hasonló alkalmakra. Emellett több panasz érkezett arról is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek nem kapják meg a szükséges támogatást.
A panaszok közül 833-at szülők, és 154-et diákok és egyetemi hallgatók nyújtottak be, míg oktatók és intézményvezetők 92-t. A panaszok áttekintése alapján az ombudsman 598 állásfoglalást és tájékoztatást, 5 ajánlást, valamint egy jogalkotási javaslatot tett, és nyolc esetet saját hatáskörben oldott meg. Aáry-Tamás Lajos összesen 495 panaszt elutasított hatáskör hiánya miatt, 111 ügy pedig még folyamatban volt a jelentés írásának idején.
Forrás hvg.hu
