Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ egykori főigazgatóját nevezte ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt biztonsági igazgatójává – jelentette be kedden reggel Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A volt TEK-vezér azonnal ellátja a feladatait, mivel a döntést azzal indokolták, hogy „a sokéves tapasztalattal bíró korábbi rendőrtábornok már 2010 előtt is dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként”.
A kinevezés egy nappal azután történt, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség közölte: gyanúsítottként hallgatták ki a híres aranykonvoj ügyében.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én eligazítást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kérésére a műveletekhez kapcsolódó vezetőknek. Az utasítása szerint meg kellett állítani és feltartóztatni az Ausztriából Ukrajnába tartó, nagy mennyiségű készpénzt és aranytömböket szállító járműveket. Megparancsolta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe kell venni, és bilincsekkel, valamint látást akadályozó anyaggal kell előállítani. A TEK rendőrei másnap akcióba léptek, ahol a hét ukrán állampolgárt a földre kényszerítették, kezüket hátra bilincselték, és a szemük eltakarására nem a megszokott módon használt kámzsát húzták a fejükre. A műveletet Hajdu János a helyszínről irányította.
A főigazgató utasítására a külföldieket a TEK objektumába vitték. A helyszínen készült jelentések szerint később a NAV-nak adták át őket, de valójában a TEK-nél maradtak. Tudomása volt róla, hogy a pénzügyi nyomozók többször is kérték a kihallgatott ukránok bilincseinek levételét, mivel nem terveztek további nyomozást, de a TEK főigazgatója a fogva tartásukat továbbra is fenntartotta. Noha elvileg tanúkként voltak jelen, legalább kilenc órán át megszabták a szabadságukat, és a bilincseket folytatólagosan alkalmazták még alvás közben is, míg a látást akadályozó anyagot az emberi méltóságot sértő módon használták.
A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával szemben hét rendbeli, a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját fogalmazta meg. Hajdu János panaszt tett a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és tett vallomást. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
Orbán Viktor a történtek után tiszta leszámolásról beszélt, és megjegyezte, hogy aki meg akarja őket félemlíteni, az keljen fel korábban. – Üdv újra a fedélzeten, tábornok úr! – tette hozzá. Magyar Péter felvetette, hogy ki lehet a következő.
Az aranykonvoj üggyel részletesen foglalkoztunk a Célegyenes című műsorunkban is.
Forrás hang.hu
