Három gyanúsítottat hallgattak ki a nagykőrösi Skoda ügyben.

Három gyanúsítottat hallgattak ki a nagykőrösi Skoda ügyben.

Három gyanúsítottat hallgattak ki a Pest Vármegyei Főügyészség munkatársai a nagykőrösi polgármester autójával kapcsolatos ügyben – számol be róla a 24.hu. Az információ szerint az egyik gyanúsított az önkormányzathoz kapcsolódik, azonban se jelenlegi, se korábbi fideszes polgármester nem szerepel a gyanúsítottak között.

Czira Szabolcs 1998-tól 2024-ig volt Nagykőrös polgármestere, ám a legutóbbi önkormányzati választáson már nem indult újra. Az ő helyét a szintén fideszes Körtvélyesi Attila vette át.

Az ügy tavaly óta van a köztudatban, amikor kiderült, hogy az önkormányzat által 2020-ban közel 12 millió forintért beszerzett polgármesteri autót 2024-ben 980 ezer forintért értékesítették, majd később a nyugdíjba vonuló polgármester birtokába került.

A rendőrség a hírek nyomán nyomozást indított, és később lefoglalta a járművet. Októberben újabb fejlemények derültek ki, amikor felfedték, hogy az új polgármester számára 18 millió forintért vásároltak egy az előzővel megegyező típusú szolgálati autót, amelyet korábban 980 ezer forintért adtak el.

A képek illusztrációs célt szolgálnak.

Forrás hvg.hu