Takács Péter felfedte az eltitkolt egészségügyi jelentést.

Takács Péter felfedte az eltitkolt egészségügyi jelentést.

Gyakorlatilag a teljes kormánypárti sajtó azt próbálja szenzációként beállítani, hogy az Orbán-kormány teljesítette kötelességét – hívta fel a figyelmet Takács Péter a 2015-ös egészségügyi jelentés kapcsán, amit a Direkt36 ismertetett. A Fidesz parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy a kormány 2015-ben felmérte a kórházak állapotát, és egy tisztiorvosi jelentés nyomán megkezdte az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését. Most zajlik a „16 éven át semmi nem történt” narratíva megkérdőjelezése – tette hozzá.

Az egykori egészségügyi államtitkár elutasította az RTL azon állításait, hogy a kormány megpróbálta volna eltitkolni a dokumentumot, mondván, hogy a jelentés éppen a szükséges fejlesztések alapját képezte.

Feltette a kérdést: „Talán bűn, ha a tisztiorvos elvégzi a feladatát? Bűn, ha a döntéshozó megalapozott döntést akar hozni? Talán Hegedűs miniszter úr valami súlyos bűntényre készül, amikor egy újabb felmérést akar elrendelni?”

Takács Péter megosztott egy videót is, amelyben újságírói kérdésekre válaszol a parlamentben. Emlékeztette az újságírót, hogy kormányzásuk alatt soha nem tapasztalt kórházfelújítási programokat indítottak.

Kilencvenhárom kórház felújítása zajlott le, ami a kórházi épületrendszer körülbelül 70%-át jelenti. Hangsúlyozta azt is, hogy soha nem állították, hogy minden rendben lenne, vagy hogy a munkával készen állnának.

Épp ellenkezőleg! Azonosítottuk a problémákat és léptünk a megoldás irányába – emelte ki. Kijelentette, hogy 2026-ban a kórházak infrastrukturális állapota és eszközállományának minősége jelentősen jobb lesz, mint 2015-ben, és még kedvezőbb, mint 2010-ben, különösen, mivel 2026-ra kilencezerrel több orvos és közel húszezerrel több szakdolgozó dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben.

„Nincsenek ideális körülmények, de ezeket a kézzel fogható eredményeket elhallgatni súlyos félreértés” – mutatott rá Takács Péter.

Forrás www.origo.hu