Bevezetjük a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családok gyermekeinek – jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán. A miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarországon sok szülő aggódik a gyerekek tanévkezdése miatt, mivel nem tudják, miből vásárolják meg a szükséges iskolai felszerelést, például táskákat és új cipőket.
Magyar hangsúlyozta, hogy ezen szeretnének változtatni, és bár a rendszer hatékony létrehozása kihívásokkal jár, az időt nem akarták tovább várni. A támogatást arra a már meglévő jogosultságokra alapozzák, ahol az állam már elismerte a rászorultságot.
Ki lesz jogosult a támogatásra?
Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan megkapja a 100 ezer forintos támogatást. Ez a kedvezmény magában foglalja a gyermekétkeztetés normatív támogatását, pénzbeli támogatásokat, tankönyv-támogatást, és egyéb kedvezményeket is. A jogosultság akkor állapítható meg, ha a család egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap 245%-át.
Támogatásra jogosultak továbbá az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékkal élő gyermekek, a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint azok a fiatalok, akik a Dobbantó programban vagy a Műhely iskolai képzésén vesznek részt.
Egyedülálló szülők gyermeke és a gyermekvédelmi intézményben, vagy nevelőszülőknél élő gyerekek is jogosultak a támogatásra. Az első részlet, 50 ezer forint, augusztus 24-ig kerül kifizetésre, míg a második 50 ezer forint novemberben utalvány formájában lesz elérhető, amely csak az iskolázásra használható fel.
A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá. A Tisza számításai alapján körülbelül 400 ezer gyermek részesülhet ebből a támogatásból. Magyar tavaly novemberben bejelentette, hogy a Tisza kormányra kerülése esetén nemcsak a határon túli magyarok, hanem minden rászoruló anyaországi család is 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap.
Forrás 24.hu
