Június végén továbbra is erős a Tisza iránti érdeklődés; a párt a hibahatáron belül növelte előnyét a Fidesszel szemben, miután a Tisza támogatottsága 1 százalékponttal emelkedett, míg a Fidesz–KDNP népszerűsége 2 ponttal csökkent a teljes lakosság körében. Az állás jelenleg 58-21 a Tisza javára – mutat rá a Republikon Intézet friss kutatásának eredményei alapján. A Medián is hasonló, jelentős előnyről számolt be saját mérése szerint.
A Tiszának 4,4 millió, míg a Fidesz–KDNP-nek 1,6 millió potenciális szavazója van.
A Republikon mérése alapján a pártválasztók körében a Tisza támogatottsága 68-25. A biztos szavazók 68 százaléka a Tiszára szavazna. A Mi Hazánk a teljes lakosság körében 5, a pártválasztók és biztos szavazók körében 6-6 százalékon áll, míg a DK és a Kutyapárt támogatottsága minden kategóriában 1-1 százalék.
A kutatás azt is megállapítja, hogy a Magyar-kormány megalakulása után két hónappal is „mézeshetekről” lehet beszélni, hiszen a kormány és a parlament nyáron is aktívan dolgozik, gyorsan lebontva az Orbán-rendszert. A választók elégedettek az eddigi irányvonal és ütem kapcsán, és a kormány első, „megosztó” intézkedései, mint például az államfő leváltása vagy bizonyos jogszabályi változások sem csökkentették a Tisza támogatottságát. Az EU-s források hazahozatala is látszólag teljesül.
Egyúttal a Fidesz nem találja a helyét: a volt miniszterelnök aktivitása csökkent, a parlamenti frakció megújult, de továbbra sincs erős kihívója, és a választási vereséget hozó cinizmus továbbra is jelen van. Emiatt a Tisza támogatottsága közel háromszorosa a Fideszének.
Forrás hvg.hu
