Fotó: Unsplash/Patrick Hendry
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium tájékoztatása alapján folyamatban van az új magyar klímatörvény elkészítése, amely várhatóan november végén kerülhet az Országgyűlés elé – írja a Telex.
Egy új törvényre azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság korábban érvénytelenítette a régi klímatörvény egyes részeit, és előírta, hogy a parlamentnek egy új, megfelelő jogszabályt kell alkotnia. A minisztérium szerint az előző kormány nem foglalkozott kellő mértékben ezzel a feladattal. Bár készült egy javaslat, az nem felelt meg az alkotmánybíróság elvárásainak, így nem került a napirendre. A tárca kiemelte, hogy a jelenlegi kormánynak szinte teljesen újraszabályoznia kell a helyzetet, ami időigényes feladat, és a hivatalba lépés óta eltelt idő még nem elegendő egy ilyen összetett törvény kidolgozásához. A minisztérium szerint az új struktúra lehetőséget nyújt egy ambiciózusabb klímapolitika kialakítására.
Civilek már tavaly elkezdték a munkát: több mint 180 résztvevő (civil szervezetek, intézmények, érdekképviseletek, ágazati és kormányzati szervek) véleménye és szakmai ajánlása alapján dolgozták ki a koncepciót, amelyet bárki véleményezhetett március végéig. Az új klímatörvény tervezetét július 9-én mutatják be, amit majd átadnak a kormánynak.
Forrás hang.hu
