Levelet küldtem Szentkirályi Alexandrának, aki az utóbbi években a választott képviselői feladatok mellett a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöki szerepét is betöltötte – osztotta meg Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a közösségi médiában, miután a kormány az általa irányított minisztériumot nevezte meg az alapítvány alapítói jogainak gyakorlójának.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy az alapítvány egyike volt a Fidesz által létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak, amelyek átláthatatlan módon gazdálkodhattak a több százmilliárd forintos állami vagyonnal. Az új kormány célja a transzparencia fokozása és a felelős állami vagyongazdálkodás, ezért elhatározták, hogy még az idén megszüntetik azokat a kekvákat, amelyek nem tartanak fenn felsőoktatási intézményeket, és visszaállítják a vagyont közvagyonná.
Vitézy a Szentkirályinak írt hivatalos levelében „határozottan” felhívta a figyelmét arra, hogy a Millenárist fenntartó alapítvány július 31-i megszűnéséig a kuratórium tartózkodjon a napi működésen túlmutató kötelezettségvállalásoktól, és ne értékesítsenek semmilyen vagyontárgyat.
Emellett kérte, hogy két héten belül számoljon be az alapítvány jelenlegi pénzügyi és vagyoni helyzetéről, valamint az államra visszaszálló és megmaradó vagyonelemekről.
E kérését azzal indokolta, hogy fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a kekváknak átengedett állami vagyon mekkora része menthető még meg, és mi az, amit „a törvény adta kiskapukkal” magánvagyonná tettek.
Forrás hvg.hu
