Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután bejelentette, hogy hétfő hajnalban Törökországba utazik a NATO csúcstalálkozóra, és július 12-én tér vissza Magyarországra, mivel a hivatalos program után négy napot fiaival a török tengerparton tölt.
Ekkor tudatta, hogy távolléte alatt Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el a kormányzati feladatokat.
Az Origo információi szerint, a miniszterelnök távollétében a nyári szünet ellenére folytatódik az Országgyűlés rendkívüli ülése, amelyet Ruff Bálint kezdeményezett. Hétfőn 13 órától ülésezik a Parlament, ahol két fontos törvényjavaslat kerül terítékre: a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének felfüggesztése és az ügynökakták nyilvánosságra hozását lehetővé tevő javaslat.
Szombaton Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány nevében benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, és jelezte, hogy ez a módosítás a jelenlegi köztársasági elnök, Sulyok Tamás megbízatásának végét jelenti. Sulyok azonban nem tervezi a lemondást, mivel az Alaptörvény-módosítást jogállamiságot sértőnek tartja, mondván, hogy az ő személyére szabják.
Forrás www.origo.hu
