Átfogalmazás
Magyarországon van egy bútor, amely körüli helyzet titokzatos. Ez a köztársasági elnöki szék.
Egy normál ember azt gondolná, ha valaki hónapok óta magyarázkodik, és a közélet egyik állandó vitatémája, akkor elérkezik az a pillanat, amikor felteszi magának a kérdést:
– Lehet, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb erre a pozícióra?
Úgy tűnik, ez a kérdés a Sándor-palota falain belül nem merül fel.
Pedig a köztársasági elnöki poszt nem arról szól, hogy minden vihart túléljünk. Inkább arról, hogy a személyiség saját tekintélyt sugározzon. Ha a közbeszéd nagy része már nem az ország ügyeiről szól, hanem arról, hogy az államfő mit tett vagy mit kellett volna tennie, akkor a hivatal presztízse is csorbul.
Kérdés merül fel: miért ez a ragaszkodás?
Sokan próbálnak válaszokat adni. Egyesek a kötelességtudatra hivatkoznak. Mások politikai lojalitást látnak mögötte, míg megint mások azt feltételezik, hogy nem akarja belátni a hibáit.
Valószínűleg csak ő tudja az igazságot.
A kívülállók számára egyre inkább úgy tűnik, mintha nem a tisztség szolgálná az ország hitelességét, hanem a tisztség védelmezése vált elsődlegessé a körülette zajló vitáktól.
A köztársasági elnök nem egy minisztériumi szakember. Ha a közbizalom eltűnik, azt nem lehet sajtóközleményekkel helyrehozni.
A történelem tele van olyan vezetőkkel, akik azt hitték, a pozíció adja a tekintélyt.
Valójában ez mindig fordítva igaz.
Forrás kormanyvaltas.hu
