Pottyondy Edina a Loupe Színházi Társulás demonstrációján a Hősök terén (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
A hatalom demokratikus működéséhez paradox módon az szükséges, hogy korlátozzuk a hatalomhoz való hozzáférés lehetőségeit. Lehet, hogy a tizenkét év nem elegendő, de ez mindenképpen egy helyes lépés – írta Pottyondy Edina a Facebookon hétfő reggel a kormány által javasolt mandátumkorlát kapcsán.
A humorista szerint ironikus, hogy „a Fidesz, amelyik érintett a képviselői ciklusok korlátozásában, nemrég úgy visszarendelte a 2,4 millió Fidesz-szavazó által választott képviselőit, mint ahogy az IKEA a balesetveszélyes termékeit eltávolítja a polcokról. Hol volt akkor a szent választójog? Hol volt a népakarat? Hol volt a képviselői megbízatás? Hol volt Kósa Lajos felhalmozott tapasztalata? Hol volt az elv, hogy az emberek döntsenek? És hol volt a jogállamiságért felelős Áder János, hogy tiltakozzon? Sehol” – írta.
„Az exminiszterelnök eltávolított egy halom megválasztott képviselőt a parlamentből, hogy a helyükre Pócs Jánost ültethesse, akit a körzetében nem kértek, valamint Vitályos Esztert és Németh Balázst, akik szintén nem nyertek választást. Mennyi hatalom van annak az embernek a kezében, aki képes rákényszeríteni 23 parlamenti képviselőt, hogy lemondjanak arról a kiváltságról, amit a képviselői poszt jelent? Orbán cselekedetei önállóan is elegendőek ahhoz, hogy megmutassák, miért szükséges a politikai arisztokrácia hatalmának korlátozása. A népakaratot semmibe veszi a politikai gépezet, még olyan alapvető kérdésekben is, mint kiket választottak meg képviselőnek. Jelenleg az exminiszterelnök szava fontosabb, mint 2,4 millió Fidesz-szavazó döntése. Ezt a hatalomkoncentrációt a demokrácia nem tudja elviselni” – fogalmazott.
További részletekben arról, hogyan alakította át Orbán a képviselői listát, itt írtunk.
Forrás hang.hu
