Azóta, hogy őrizetbe vették, Bús Balázs nem kapott lehetőséget az ügyészségtől arra, hogy kapcsolatban álljon rokonaival és ismerőseivel – számol be róla a 24.hu.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) egykori alelnökét június 23-án tartóztatták le. E posztját 2021-től 2023 áprilisáig töltötte be, és lemondott, miután kirobbant a botrány a választás előtt kiosztott 17 milliárd forintnyi kulturális támogatás miatt fideszes körökben.
A volt III. kerületi polgármestert később letartóztatták, más tisztviselőkkel együtt; a döntés ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a letartóztatottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
A 24.hu értesülése szerint a fideszes politikus azóta sem kapott engedélyt, amely lehetővé tenné számára a kapcsolattartást a külvilággal. Nem fogadhat látogatókat, rokonai nem küldhetnek neki pénzt, nincsen lehetősége telefonálni, vásárolni, sétálni. Ügyvédje az eljárás felülvizsgálatát kéri, és elmondta, hogy szerinte nem volt jogszerű indoka az ügyfél letartóztatásának.
Molnár Áron színész-aktivista áprilisban hozta nyilvánosságra, hogy az Orbán-kormány az utolsó évében az NKA-n keresztül rejtett „pályázatokban” milliókat osztott szét politikai szívesség alapján. A vád szerint gyakran Hankó Balázs kulturális miniszter jelezte egyes személyeknek, hogy pénzt fognak kapni, miután elvégezik a szükséges papírmunkát. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal május végén indított nyomozást költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával az ügy kapcsán.
Az NKA pénzeiből összesen 17 milliárd forint támogatást osztottak ki vitatott módon a választást megelőző hónapokban, gyakran a Fidesz kampányát segítve. A támogatottak között voltak olyanok is, akik a Fidesz kampányának influenszei vagy fellépői voltak, például Tóth Gabi, Pataky Attila, Fásy Ádám családi cége és Mága Zoltán is.
Nyitóképünkön Bús Balázs látható. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Forrás hvg.hu
