A képviselők szavaznak az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 7-én. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Az ellenzék bejelentette, hogy harcolni fognak az „önkény” ellen. Hosszú vitával próbálták megakadályozni a munkát, de éjfél előtt elfáradtak, és végül úgy döntöttek, hogy bojkottálják az ülést – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon a szerdai parlamenti vitáról.
A parlamentben kedden több mint 10 órán át tárgyalták az alaptörvény módosítását, amelynek zárszavát Görög Márta igazságügyi miniszter mondta el háromnegyed 10 körül – emlékeztetett a 444.hu. A 17. módosítás jelentős változásokat hoz, többek között megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök mandátuma, és a parlamenti képviselőség három ciklusra korlátozódik. Visszatérnek a vármegyék és kormánymegbízottak, az ispánok helyett. A Fidesz az önkény és a jogállamiság, valamint a demokrácia ellen irányuló példa nélküli támadásként emlegeti ezt, és bejelentették, hogy bojkottálják a szavazást, valamint a részletes vitában sem vesznek részt. Ezzel szemben a miniszter zárszavában azt hangsúlyozta, hogy a javaslat célja a demokratikus állami működés alkotmányos kereteinek biztosítása az új alkotmány elfogadásáig tartó átmeneti időszakban és a megfelelő intézményi alapok megteremtése.
A Tisza frakció nevében Császár Martin képviselő a vita végén virágcsokrot adott a miniszternek, köszönetképpen a közel 11 órás kitartásért. Megjegyezte: „Nincs erre bizonyíték, de miniszter – különösen miniszter asszony – ilyen sokáig nem ülhetett vitán a Parlamentben. Ez a TISZA-frakció demokráciafelfogása.”
Ezt követően tértek át a képviselők a kriptoeszközökről szóló törvényjavaslat vitájára, majd a közlekedésről szóló javaslatra, ami éjfél körül zárult, és csak azt követően kezdték tárgyalni a mezőgazdasági témákat.
Forrás hang.hu
