A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) figyelmeztette a politikusokat és pártokat, hogy tartsák tiszteletben a gyerekek személyiségi jogait, miután Dúró Dóra fotókat osztott meg autista gyerekekről a Pride rendezvényen anélkül, hogy kitakarta volna az arcukat.
A NAIH keddi közleményében hangsúlyozta, hogy a közösségi médiában aktív politikai szereplőknek, amikor kiskorúak személyes adatait kezelik, fokozott óvatossággal kell eljárniuk, például tartózkodniuk kell a gyermekekről készült képek nyilvánosságra hozatalától.
A hatóság azután reagált, hogy munkatársai értesültek olyan sajtóhírekről, amelyekben a gyerekek adatait politikai tevékenységek során használták fel. Bár nem nevezték meg Dúró Dórát konkrétan, világos, hogy annak a Facebook-bejegyzésére válaszoltak, amelyben a politikus a Pride-on készült, az arcukat takarás nélkül mutató autista gyerekek képeit osztotta meg. Dúró Dóra azzal védekezett, hogy a gyerekeket a szüleik vitték el a rendezvényre, így ők tették közszemlére őket.
A NAIH rámutatott arra, hogy a GDPR a gyermekek adataira vonatkozóan különös figyelmet és gondosságot követel meg az adatkezelőktől, beleértve a politikai szereplőket is, hiszen a gyerekek nem tudják megfelelően megérteni, hogyan hathat a személyes adataik használata a jogaikra.
A hatóság arra is bátorította a szülőket és törvényes képviselőket, hogy ha tudomást szereznek arról, hogy gyermekeik személyes adatait felhasználták a közösségi médiában, éljenek jogaikkal az adatvédelmi rendelet keretein belül. A közleményben kifejtették: a szülői hozzájárulás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a gyermekek adatait politikai célból jogszerűen felhasználják, mivel az ilyesfajta adathasználat ellentétes lehet a tisztességes adatkezelés alapelveivel.
Forrás hvg.hu
