– Ez a helyzet 2026-ban: a tiszás önkény új szintre lépett, és ezért ma a rendőrség elvitt – mondta Szakács István az új videójában, amelyet a közösségi oldalán osztott meg. A hajnalban őrizetbe vett jobboldali véleményformáló a rendőrök szabadon bocsátása után beszélt követőihez.
Kis idő elteltével hazaérve ezt osztotta meg: “Kedves barátaim, itthon vagyok.” Megköszönte a sok aggódó üzenetet, valamint a támogató kiállást, különösen Orbán Viktornak is, aki mellette állt.
A véleményformáló azt ígérte, hogy hamarosan részletes információkkal jelentkezik, de egy kis időt kér, hangsúlyozva, hogy nem adja fel.
Mint arról korábban beszámoltunk, Szakács István házánál hajnalban hét rendőr jelent meg, házkutatást követően pedig elvitték. A hírt elsőként Bohár Dániel tette közzé, kiemelve, hogy csak egy közösségi médiás bejegyzés miatt tartóztatták le. Szakács felesége megerősítette, hogy férje nem követett el erőszakos cselekményt, csupán kifejezte a felháborodását, és kijelentette: „ha Orbán Viktort jogtalanul elviszik, azt nem hagyjuk szó nélkül.”
Felesége a következőket írta: “Feleségként ezt nehéz felfogni. Az egyik legmegrázóbb kép a mai Magyarországon.”
A hatóságok is megszólaltak, szerintük ugyanis az ügyben terrorcselekmény előkészületének alapos gyanúja merült fel.
Takács Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője így reagált: “A rettegő hatalom ma hajnalban letartóztatta az egyik ismert jobboldali influenszert.”
Orbán Viktor is kifejezte támogatását Szakács István mellett. Rámutatott: az önkény szintet lépett.
“Már akkor is elvisznek, ha mered kritizálni a miniszterelnököt. Ma ő, holnap te. Ne hagyjuk ezt!” – írta a Fidesz elnöke, és emlékeztetett, hogy csütörtökön este tüntetést terveznek a Sándor-palotánál az önkény ellen.
Forrás www.origo.hu
