Laczó Adrienn: Remélem, kihallgatják Orbán Viktort.

Laczó Adrienn: Remélem, kihallgatják Orbán Viktort.

Orbán Viktor és Hajdu János (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Laczó Adrienn ügyvéd, korábbi büntetőbíró úgy értékelte a Magyar Hangnak adott nyilatkozatában, hogy nem meglepő döntés volt a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) részéről a nyomozás felfüggesztése a márciusban letartóztatott ukrán pénzszállítók ügyében, melyet „ukrán aranykonvoj” néven emlegetnek. A NAV pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozást az Alkotmányvédelmi Hivatal értesítése és a Legfőbb Ügyészség iránymutatása alapján, ám ennek eredményeként megállapították, hogy belföldön nem történt bűncselekmény.

A Legfőbb Ügyészség áprilisban jogsegélykérelmet terjesztett elő osztrák hatóságok felé, mivel a 27 milliárd forint értékű aranyat és készpénzt szállító ukrán konvoj Ausztria területéről érkezett. Válasz eddig nem érkezett, így a nyomozási feladatokat már nem ellátó NAV a felfüggesztés mellett döntött. Laczó tudomása szerint a magyar hatóságok lengyel jogsegélyt is kértek, mivel a rendszeres pénzszállítmányok hátterében egy lengyel bank is állt.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) bevonásával végrehajtott akciót már márciusban sokan politikai indítékúnak tartották; Lázár János egy gödöllői fórumon arra utalt, hogy a zsarolásnak tekintett ukrán kőolajzárlat miatt léptek fel ilyen drasztikusan. A TEK fellépésének brutális módja is komoly felháborodást okozott; az egyébként fegyvertelen pénzszállítókat bilincsben, szemüket fedő textíliával vitték el a TEK központjába, ahol legalább kilenc órán keresztül őrizetben tartották őket, noha a NAV csupán tanúkként tekintett rájuk. Az egyik megbilincselt ukrán fogva tartása során rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nemrég Hajdu János volt rendőr altábornagyot is kihallgatta, a TEK korábbi vezetőjét, aki ellen hét esetben elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettének gyanúja áll fenn.

Az ügyészség szerint ő határozta meg, hogy az Ausztriából Magyarországon át Ukrajnába tartó, jelentős mennyiségű dollárt, eurót és befektetési aranyt szállító járműveket le kell állítani. A közlemény szerint a volt főigazgató elrendelte, hogy a hét ukrán állampolgárt bűncselekmény elkövetésének gyanújával bilincsben fogják el, látványosan akadályozva őket a látásban.

Laczó Adrienn, a pénzszállítók jogi képviselője szerint a kihallgatásoknak ezzel még nem szabad véget érniük.

„Bízom benne, hogy Orbán Viktort is gyanúsítottként hallgatják ki, mivel a rajtaütés nem történhetett volna meg az ő engedélye és utasítása nélkül” – mondta ügyvéd. Szerinte a miniszterelnöknek hivatali visszaélés gyanúja miatt kellene felelnie, akárcsak az általa irányított vezetőknek.

Forrás hang.hu