Légtechnikai hiba miatt leállt a szülészet az Uzsokiban.

Légtechnikai hiba miatt leállt a szülészet az Uzsokiban.

Határozatlan időre felfüggesztette az Uzsoki Utcai Kórház a szülészeti szolgáltatásait, mivel a császárműtő légtechnikai rendszere meghibásodott – közölte az intézmény a közösségi oldalán.

A kórház tájékoztatása szerint a légtechnikában fellépett probléma miatt nem biztosítható a megfelelő légcsere, így az anyák és újszülöttek biztonsága érdekében átmenetileg le kell állítani a szülészeti ellátást. A hiba elhárításán már hetek óta dolgoznak, új hűtőberendezéseket is telepítettek, de a problémát eddig nem sikerült teljesen megoldani.

A várandós nőket arra kérik, hogy vajúdás kezdetén az ÉPC–Honvédkórház szülészeti osztályára forduljanak.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is nyilatkozott az esetről, jelezve, hogy a mostani hiba nem kapcsolódik a korábbi javításokhoz. A miniszter elmondta, hogy a légtechnikai rendszerben egy régi típusú ventilátor hibásodott meg.

Hozzátette, hogy az alkatrészek beszerzése és a javítás már folyamatban van, és hangsúlyozta, hogy a betegek, édesanyák és újszülöttek biztonsága továbbra is elsődlegesen fontos.

A kórház jelenleg nem tudja megmondani, mikor folytatódik a szülészeti ellátás, de ígérik, hogy amint a légtechnikai hiba elhárul, újból fogadják a szülő nőket.

Hegedűs nemrégiben az Uzsoki Kórházban járt, Magyar Péter miniszterelnök társaságában.

Forrás 24.hu