Megszűnt a nyomozás az eltűnt MiG-29 alkatrészek ügyében.

Megszűnt a nyomozás az eltűnt MiG-29 alkatrészek ügyében.

A kecskeméti katonai repülőtér, ahol a MiG-29-es vadászgépek találhatóak (Fotó: Magyar Hang/Horváth Attila)

Tavaly augusztusban betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre, ahonnan repülőgépalkatrészeket loptak el. A nyomozás, amely az ügyben indult, mostanra lezárult – számolt be róla a Blikk, amely korábban is foglalkozott a témával. A korábbi kormány Honvédelmi Minisztériuma azt nyilatkozta, hogy működésképtelen repülőgépekből, használhatatlan alkatrészeket loptak el, és a lopás a kerítés melletti „roncstelepszerű területen tárolt”, 2010-ben a hadrendből kivont MiG–29-es gépeket érintette. A tárca belső vizsgálatot is kezdett az ügyben, emellett rendőrségi nyomozás is indult.

A Blikk megkereste a jelenlegi honvédelmi minisztériumot, hogy megtudja, lezárult-e a szóban forgó vizsgálat, azonban a cikk megjelenéséig nem kaptak választ. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság viszont közölte, hogy a bűncselekmény hiánya miatt megszüntették az eljárást.

Forrás hang.hu