Vádat emelt az ügyészség egy kecskeméti férfi ellen, aki a sötét weben keresztül rendelt kokaint, amelyet egyszerű postai küldeményként küldtek el neki – közölte az ügyészség az MTI-vel.
A vádlott 2024 júniusában kérte a csomagját a lakcímére, azonban a Németországból érkező szokványos postai küldeményt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának ellenőrei átvizsgálták, és megállapították, hogy 11,2 gramm kokaint tartalmazott.
Mivel a csomagja nem érkezett meg, a férfi hamarosan újra rendelt ugyanazon az oldalon. Az ellenőrök azonban ezúttal is figyeltek, és elkapták a borítékba rejtett drogot.
A kecskeméti férfit az ügyészség kábítószer-birtoklás bűntettével vádolja, és a vádlott elismerte a tettét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt számára, az általa rendelt kokaint pedig elkobozták. Továbbá, a közel 700 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell térítenie.
Nyitóképen illusztráció látható. (AFP)
Forrás hvg.hu
