A Magyar Narancs információi szerint a miskolci Selyemréti Plébánia közhasznú alapítványának éléről eltávolították azt a papot, akit plakátokon vádoltak meg azzal, hogy hosszú időn keresztül megrontott egy 16 éves lányt.
A cégbíróságra benyújtott iratok alapján az atya májusban lemondott a kuratórium vezetéséről, a változást pedig június 17-én regisztrálták a civil szervezetek nyilvántartásában. A távozó vezető helyét Juhász Ferenc esperes vette át, akit februárban neveztek ki a plébánia élére Ternyák Csaba egri érsek által.
A Magyar Narancs cikke említi, hogy a 2000 óta működő alapítvány a plébániával közösen üzemelteti a Szent István Közösségi Házat, ahol krízishelyzetbe került emberek, családok és menekültek számára nyújtanak segítséget átmeneti szállással és élelemmel. Emellett a helyi közösség számára vallási és kulturális programokat is szerveznek, támogatják a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányait, élelmiszert és ruhát osztanak.
A cikk rámutat arra is, hogy az atyát nemcsak az alapítvány kuratóriumából távolították el, hanem a plébánia történeti oldalán sem található a neve, holott 2019 augusztusában az egri érsek kinevezte őt. Az utolsó gazdasági beszámoló, mely 2023-as, 4,6 milliós bevételt mutatott, míg egy évvel korábban ez 7,5 millió forint volt.
A plakátok megjelenése után az egri érsek előzetes vizsgálatot rendelt el, amely megállapította, hogy az atyát alaptalanul vádolják, és a plakátokat egy olyan egyén készíthette, aki személyes konfliktusba került vele, s már másokat is alaptalanul vádolt.
A Magyar Narancs megkereste az érsekséget, de nem kaptak választ, ahogyan a Miskolci Rendőrkapitányság sem reagált az ügyre.
A nyitókép a selyemréti templomot ábrázolja. Fotó: Google Street View.
Forrás hvg.hu
