Két kamasz tehervagonra mászott, egyikük meghalt, másik súlyosan sérült.

Két kamasz tehervagonra mászott, egyikük meghalt, másik súlyosan sérült.

Egy 17 éves fiú tragikus módon elhunyt, míg egy 16 éves lány életveszélyes égési sérülésekkel került kórházba, miután péntek este felmásztak egy vasúti vagon tetejére Budapesten – számolt be róla az RTL Híradó. A fiú annyira súlyos égési sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a lányt kritikus állapotban, fájdalomcsillapítást és altatást követően szállították kórházba; teste 70%-ban megégett.

Velük együtt volt egy másik 16 éves lány is, aki nem mászott fel a vagonra, így nem sérült meg, de a baleset látványa sokkot okozott számára, ezért őt is kórházba kellett vinni.

A Híradóban elhangzott, hogy az eset a Budafok – Háros vasútállomásnál történt, és a mentőt azután hívták, hogy a vagon mellett elhaladó vonatról észlelték, hogy valaki ég a tehervagon tetején.

A helyszínen több figyelmeztető tábla és piktogram található, azonban évente több halálos baleset is történik, főként fiatalok részvételével – tette hozzá Váczi Viktor, a MÁV szóvivője.

Az összeállításból kiderült, hogy ez az év harmadik hasonló balesete. Egy hónappal ezelőtt egy 11 éves fiú Várpalotán mászott fel egy vagon tetejére; ő túlélte az áramütést, de azóta is kórházban ápolják. Az ilyen balesetek utáni felépülés akár évekig is eltarthat.

Forrás hvg.hu