Feneketlen-tó mellett 140 lakásos lakópark készül.

Feneketlen-tó mellett 140 lakásos lakópark készül.

László Imre (Fotó: László Imre Facebook-oldala)

Megvalósulhat egy 140 lakásos lakópark építése a Feneketlen-tó közelében – számolt be róla a Telex. Az épületegyüttes a Villányi úti telken fog megépülni, ahol jelenleg az egykori MSZP-székház áll. A környék lakói közül sokan ellenezték a projektet, azonban az önkormányzat szerint sikerült mindenkinek elfogadható megoldást találni.

A közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén döntés született a Biggeorge és a Forestay ingatlanfejlesztőkkel kötendő településrendezési szerződésről, így a szomszédos lakókkal egyeztetett feltételek mellett kezdhetik meg az építkezést a beruházók.

Továbbá van egy másik megállapodás is, amely alapján a Biggeorge a Kelenföld Duna-parti oldalán három lakóparkot létesíthet. Noha az önkormányzat korábban szigorította a beépíthetőséget, mégis hiba történt a folyamatban, végül pedig egyik kompromisszumos megoldás született mindhárom projekt számára. A Biggeorge 500 millió forinttal támogatja a Duna-parti sétány fejlesztését, lakásonként pedig 800 ezer forintot fizet az önkormányzatnak.

A képviselő-testület a vitákat kiváltó Karinthy utcai beruházás ügyében is szavazott volna, de Naszádos Zsófia önkormányzati képviselő javaslatára levették a napirendről. Mint elmondta a Telexnek, szeretnének további egyeztetéseket folytatni a beruházóval és a helyi lakosokkal.

A mostani döntések ellen is kifejezték nemtetszésüket, néhány tucat lakos „Újbuda megtelt” és „stop betonlobbi” feliratú táblákkal demonstrált. A javaslatokat a László Imre polgármester melletti baloldali többség támogatta, míg a korábban fideszes, most független Junghausz Rajmund és a kutyapárti képviselők ellenálltak. A fideszesek bírálták, hogy a baloldali vezetés korábban az „Újbuda megtelt” jelszóval kampányolt, most pedig hozzájárult a beruházáshoz. Erhardt Attila alpolgármester ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy a megengedő építési szabályokat a korábbi fideszes vezetés állította össze, ők pedig csak szigorították azokat.

Forrás hang.hu