Döntés Sulyok Tamás ügyében | Magyar Hang

Döntés Sulyok Tamás ügyében | Magyar Hang

Sulyok Tamás a parlamenti ülésen (Forrás: Sulyok Tamás/Facebook)

Hétfőn az Országgyűlés a tizenhetedik alaptörvény-módosításról fog szavazni, e heti rendkívüli ülésének első napján.

Magyar Péter miniszterelnök a szombati Facebook-bejegyzésében arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy az Országgyűlés elfogadja az alaptörvény 17. módosítását. A köztársasági elnöknek öt nap áll rendelkezésére az aláírásra, ellenkező esetben megindítható ellene a megfosztási eljárás – tette hozzá a miniszterelnök. A parlamenti napirenden szereplő javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik Magyar Péter beszédével. A kormányfő a korábbi héten külföldi hivatalos látogatása miatt nem tudott részt venni az Országgyűlés ülésén. A napirend előtti felszólalások után a képviselők egy órán át kérdezhetik a kormány tagjait, ezt követően pedig az azonnali kérdések és válaszok órája következik, ahol fél órán keresztül hangoznak el a kérdések.

A parlament megvitatja az alaptörvény tizenhetedik módosításához kapcsolódó bizottsági jelentéseket és az összegző módosító javaslatokat, majd szavaz a törvényjavaslatról. A Görög Márta igazságügyi miniszter által benyújtott módosítás célja a preambulum szerint, hogy biztosítsa az állam jogszerű működéséhez szükséges intézményi feltételeket az új alkotmány hatályba lépéséig, valamint újra megerősítse az alkotmányos demokrácia alapjait. A sürgős eljárásban tárgyalt javaslat többek között tartalmazza a képviselők 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátját, a köztársasági elnök megbízatásának megszűnését, az alkotmánybírók esetére 70 éves korhatár bevezetését, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének bírósági úton való visszahívhatóságát, valamint egy új hivatal létrehozását a nemzeti vagyon védelmére.

Úgy vélem, azok is, akik gyertyát terveznek gyújtani önkényből, a lelkük mélyén tudják: elnökük megméretett, és nem állta meg a helyét.

A határozathozatal után a parlamenten belül ismét bizottsági jelentésekről és módosító javaslatokról folyik a vita. Napirenden van a kőolajtermék-előállító különadójának kiterjesztése és 2027-re történő meghosszabbítása, valamint az államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító vezetékek építéséről szóló megállapodás módosítása. A márciusban aláírt nemzetközi szerződés alapján új vezetéket alakítanak ki Százhalombatta és Ipolyság között, amely összeköti a Mol és a Slovnaft finomítóját.

Továbbá a kötelező egészségbiztosítás ellátásainak módosítását is megvitatják, miszerint a jövőben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő veszi át a gyógyszertámogatási kérelmek elbírálását a Batthyány-Strattmann László alapítványtól. A parlament tavaszi ülésszaka június 15-én zárult, azóta a kormány rendszeresen kezdeményezte rendkívüli ülés összehívását, mivel az előterjesztések őszre történő halasztása késlekedéshez vezethet a jogalkotási célokban.

(MTI)

Forrás hang.hu