Ma az országgyűlés olyan alkotmánymódosítást fogad el, amely ellen minden lehetséges eszközzel fel kell lépni. Mivel nem rendelkezünk elegendő képviselettel a parlamentben ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, ezért úgy döntöttünk, távol maradunk. A lemondásom is figyelmeztetés és tiltakozás, mivel a Tisza-kormány olyan határokat lép át, amit eddig senki nem tett – nyilatkozta Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz lemondott frakcióvezetője kifejtette, hogy bár sokan úgy vélik, a Fidesz nem rendelkezik erkölcsi joggal bírálni az ilyen intézkedéseket 16 éves kormányzás után, a módosítás egyes részei tényszerűen nézve példa nélküli az 1990 óta.
A lemondás másik okát személyesen érintőnek nevezte: a hatalom megvonja tőlem a passzív választójogot. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb ellenzéki párt frakciójának előnyös, ha olyan vezetője van, aki részt vehet a választásokon, de én jelenleg nem tartozom ebbe a kategóriába.
Arra a kérdésre, hogy Rétvári Bence, aki hasonló helyzetben vezeti a KDNP-t, miért nem mond le, azt válaszolta, hogy a Mi Hazánk és a KDNP kisebb frakciók, más helyzetben állnak, mint a Fidesz.
Gulyás Gergely nem nevezte meg leendő utódját, de elmondta, hogy már tájékoztatta a frakciót arról, kire gondolt, aki a parlamenti frakció tagja. Az utódlás folyamatát egy-másfél hétre becsülte, hangsúlyozva, hogy a cél az, hogy 2030-ban olyan képviselő vezesse a frakciót, aki a következő választásokon is indulhat. Arra a konkrét kérdésre, hogy Szentkirályi Alexandra lenne-e az utódja, nemmel válaszolt.
Jelenlegi mandátumát azonban nem tervezi visszaadni: a választások után felajánlotta a Fidesz elnökségének, hogy nem fogadja el a mandátumát, de arra kérték, hogy maradjon, és támogassa a frakció munkáját.
Gulyás Orbán Viktort pénteken értesítette lemondási szándékáról, amit a pártelnök „tudomásul vett”. Ezzel szemben Havasi Bertalan, a Fidesz szóvivője a bejelentés napján megdöbbenését fejezte ki, mert nem volt előzetes információja róla. Gulyás megerősítette, hogy nem beszélt Havasival a döntésről. Az egész Fidesz-frakciót sokkolta a hír, tehát ha Orbán tudott róla, úgy utazott el Amerikába, hogy senkit nem készített fel előre. Gulyás szerint ez nem jelzi, hogy a párt rossz állapotban lenne.
Amikor a Fidesz nemzetközi jogi lépéseit kérdezték az alaptörvény-módosítással kapcsolatban, Gulyás megjegyezte, hogy az uniós intézményekbe vetett bizalma mérsékelt. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján működő strasbourgi bírósághoz fordulás lehetőségét valószínűbbnek tartja, mivel a módosítás drasztikusan korlátozza a választójogot. Hozzátette, hogy minden érintett képviselőnek lehetősége van jogorvoslatot kérni, beleértve az Európai Unió Bíróságához is fordulást, de hivatalos döntés még nem született a jogi lépésekről. Gulyás azt is elmondta, hogy a Fidesz egyelőre nem tervezi a parlament elhagyását, mert jelenleg több érv szól a maradás mellett.
Forrás 24.hu
