Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az RTL-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az esetből nemcsak helyi, hanem országos következtetéseket is kell levonni. A tárcavezető a Szent János kórház egy egykori doktornőjének letartóztatása után nyilatkozott, akit emberölés gyanújával vettek őrizetbe, mert sajtóértesülések szerint segíthetett egy beteg halálában.
Hegedűs megjegyezte, hogy a részletes vizsgálat a rendőrség feladata, de az ügyet figyelemmel kísérik. Arra a kérdésre, hogy várható-e új jogszabály az aktív eutanáziáról, ami Magyarországon jelenleg illegális, nem tudott választ adni.
A Szent János kórház tette a feljelentést, és a rendőrség nyomozása most a tanúk kihallgatásánál tart. A Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a 32 éves nő letartóztatását a szökés és rejtőzködés kockázata indokolja, mivel nem magyar állampolgár, jól beszél idegen nyelveken, és külföldi kapcsolatai vannak.
A doktornő korábban a Szent Imre kórházban és az Uzsoki utcai kórházban is dolgozott, ahonnan június 23-án távozott öt év után. A zuglói intézmény főigazgatója az RTL-nek elmondta, hogy biztos abban, hogy náluk nem történt hasonló eset.
Ha a letartóztatott doktornőt bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kaphat.
Forrás hvg.hu
