A Velencei Bizottság csak a következő plenáris ülésén, októberben foglalkozik Sulyok Tamás alkotmánymódosítással kapcsolatos javaslataival, áll a Sándor-palota hétfői közleményében.
A közlemény szerint a Bizottság tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy a korábban jelzett sürgős eljárás helyett a módosítás kérdéseit normál eljárási keretek között vizsgálja.
A Sándor-palota információi szerint Sulyok továbbra is úgy véli, hogy a közjogi intézmények között kialakult alkotmányos konfliktus jogállami megoldásának érdekében fontos lett volna, hogy a módosítás benyújtása előtt megvárják és figyelembe vegyék a Velencei Bizottság szakértői véleményét, ami garanciát jelentett volna az európai szinten is kivételes helyzet alkotmányos elvekhez való illeszkedésére.
Közben az Országgyűlés hétfő este 139 igen és 6 nem szavazattal elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, amelyet Magyar Péter három héttel ezelőtt a Tisztítótűz művelet néven ismertetett. A Fidesz és a KDNP frakciója úgy döntött, bojkottálja a szavazást, Gulyás Gergely pedig lemondott frakcióvezetői posztjáról tiltakozásképpen. Az újonnan elfogadott módosítás jelentős pontja, hogy Sulyok köztársasági elnöki megbízatása a hatályba lépést követő napon megszűnik, és utódját az Országgyűlés választja meg harminc napon belül.
Magyar Péter már a választási kampány során bejelentette, hogy leváltja az általa orbáni báboknak nevezett közjogi méltóságokat, és miniszterelnöki beszédében lemondásra szólította fel Sulyokot, hangoztatva, hogy ő nem képviseli a nemzet egységét, hanem teljes mértékben a kormányzati érdekeket szolgálja.
Sulyok nem mondott le a május 31-i határidőre, és ellencsapásba lendült. Az utóbbi hetekben többször is kifejtette alkotmányos aggályait, és segítséget kért az Alkotmánybíróságtól, valamint a Velencei Bizottságtól is.
A Velencei Bizottság delegációja a hónap elején Magyar Péter meghívására érkezett Budapestre, ahol Sulyokkal, a miniszterelnökkel és több miniszterével is tárgyaltak. Magyar Péter elmondta, hogy „fontos és gyümölcsöző tárgyalásokat folytattak”, de szerinte a Velencei Bizottság nem fogalmazott meg kritikát a Sulyok eltávolítását célzó módosítással kapcsolatban.
Forrás telex.hu
