Ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, amelyet Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezett a múlt héten, július 13-14-re. Az ülés célja, hogy mielőbb megtárgyalják és elfogadják az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot, amely Sulyok Tamás leváltását is érinti.
Az új Alaptörvény-módosítással Sulyok Tamás megbízatása megszűnik. Ruff Bálint javaslatában nemcsak az Alaptörvény módosítása szerepel, hanem egyéb törvények és törvénymódosítások is napirendre kerülnek, például a magyar-szlovák közös államhatárt érintő szénhidrogén-szállító vezetékek építésével és üzemeltetésével kapcsolatos együttműködés, a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-támogatások módosítása, valamint a kőolajtermékek különadó-feltételeinek kiterjesztése.
Továbbá a szifiliszfertőzések adatkezelésével, közneveléshez kapcsolódó törvények módosításával, valamint a rendészeti feladatellátás racionalizálásával összefüggő jogszabályok is terítékre kerülnek, utóbbi a Terrorelhárítási Központ és az Országgyűlési Őrség rendőrségbe való beolvadását célozza.
Mi is szerepel az Alaptörvény-módosítás tervezetében? Július elején Magyar Péter, a kormány nevében, javasolta a módosítást, amely többek között a következő főbb pontokat tartalmazza:
– Sulyok Tamás megbízásának megszüntetése
– A Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása
– A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása
– Az országgyűlési képviselők mandátuma legfeljebb 12 évre korlátozódik
– Az Alkotmánybíróság 70 éves korhatárt vezet be, és vizsgálhat költségvetési és adóügyeket
– A sarkalatos törvények körének szűkítése
Az Alaptörvény-módosítást több szakértő és fideszes politikus is kritizálta, szerdán pedig a „Stop Önkény!” nevű tüntetést tartották a Sándor-palotánál. Magyar Péter Törökországból üzent, közösségi oldalán arról írt, hogy hétfőn az Országgyűlés megszavazza a módosítást, és Sulyok Tamásnak öt napja lesz azt aláírni, különben megfosztási eljárást indítanak ellene.
Forrás www.origo.hu
