Legalább öt ápolót hallgattak ki tanúként a rendőrök egy gyilkossági ügyben, amelynek gyanúsítottja a Szent János Centrumkórház volt orvosnője – számolt be a Telex.
Múlt héten írták, hogy letartóztatták a 32 éves női orvost, aki már nem dolgozik a kórházban. A nyomozók azokon az ápolókon végeztek kihallgatásokat, akik műszakban voltak azon a napon, amikor a gyilkosság történt. Az eset májusban történt a kórház sürgősségi osztályán, a fekvőbeteg részlegen. Az osztályvezető orvos értesítette a kórház vezetőségét a daganatos betegségben szenvedő idős beteg haláláról, ami miatt a rendőrséghez került az ügy.
A gyanúsított orvosnő 2020-ban végzett az egyetemen, korábban a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályán dolgozott aneszteziológusként, és részmunkaidőben is tevékenykedett a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházában.
A közösségi médiában influenszerként ismertette magát, ahol barátságos, mosolygós imázsát mutatta, de korábbi munkatársai sokszor eltérően tapasztalták: antiszociális viselkedésről és változó hangulatról számoltak be, miközben akadt, aki pozitív képben nyilatkozott róla.
Forrás 24.hu
